Recent reviews by @tila

Hát ez meg mi volt? Nem tudom, de 24 órám ment el rá. Új élményeket adott, de hogy mi a műfaja? Nem is igazán tudom. Ha a "Gone Home"-nak, a "Twin Peaks"-nek, a "Portal"-nak és az "Antichamber"-nek szerelemunokája lenne, akkor ez lenne az. Bár horrorjáték ruháit viseli, nem az. Bár az egész játék egy grandiózus puzzle, a fekete-fehér-bíbor megjelenése, s a történetszálak kusza volta miatt, talán több mint egy mezei fejtörőgyűjtemény. A játék puzzle jellegű, némi kalandjátékos kombinálós sétálós felütéssel, mégis egér helyett a négy iránygombbal és egyetlen használ gombbal ki is merül az irányítás. A skånei Malmö városában működő Simogo csapat valami nagyon egyedit alkotott, s mesterien össze is csiszolta. A végeredmény egy nagyon kerek alkotás, nagyon hangulatos - libabőrös - látványvilággal (Hozzátenném: A képi világ feketesége tényleg tartalmaz valami skandináv érzetet, pedig a játék német nyelvterületen játszódik) és sok-sok elgondolkodtató fejtörővel.

Apropó: FEJTÖRŐ. A játék igazán komolyan veszi ezt a kifejezést. Bár van olyan rejtvény ami nem több egyszerű matematikai feladatnál, elég hamar eljön az idő, amikor igenis szükség lesz két dolgora: TOLLRA ÉS PAPÍRRA! Bizony, ehhez a játékhoz jegyzetelni kell, rajzolni kell, forgatni kell a jegyzeteket, és az összefüggéseket levezetni. Ehhez nagy segítséget ad, hogy a főhősnek "fotorealisztikus" memóriája van, ezért ha valamit már megnéztünk, akkor azt egy menüből vissza lehet hívni. Na de ott csak szövegek, képek vannak, esetleg videók emlékként. Ezek kombinálni fejben nehéz lesz, s ezért kelleni fog a régimódi papíros megoldás. Én 10 oldalt és 1 sort jegyzeteltem, rajzoltam mire 24 óra játék után 100%-osan megtaláltam az "igazságot". Ezt nem lehet megúszni pár fecnivel!

- Képi világ: fekete fehér (és bíbor) Unity engine-es 3D alapból, de van ahol ez változni fog.
- Hangkörnyezet: A helyzethez illő hangulatépítő elemek. A szereplők nincsenek viszont szinkronizálva, szövegesen van megoldva.
- Irányítás: Fel, le, jobbra, balra, használ. Ennyi.
- Verdikt: Ez a játék sokaknak "túl sok" lesz. Túl sötét, túl nehéz, túl rejtélyes. Ha viszont szeretsz árnyékos szobában ülve rejtvényt fejteni, akkor élvezni fogod.

Itt villog a kurzor, s nem tudom elkezdeni, mert bajban vagyok a műfajjal...Mert az nincs neki. Mondanám, hogy casual, hogy RPG, hogy akció-RPG, hogy főzős, hogy tyúkfarmos, de....Egyik sem passzol. Teljesen egyik sem passzol.

Indítsunk inkább egy történettel. A játék ötletgazdája Jeju/Csedzsu/제주도 szigeten pihent, a látkép a nyílt tenger, szusibárok, délies növényzet. Beszélgetett a helyiekkel, s egyik étterem tulajdonosa/üzemeltetője mesélte, hogy délelőtt búvárkodik, s kifogja az esti nyitáshoz a hozzávalókat, este pedig a szusibárt üzemelteti...VILLANYKÖRTE! Ebből a beszélgetésből, s ötletből született meg a Dave the Diver.

Maga a játék hatalmas műfaji katyvasz lett, de VALAMIÉRT működik. De MIÉRT?
- Mert kicsiszolták az egymástól független - minijáték jellegű - elemeket, hogy ne tartsanak sem túl sokáig, sem túl rövid ideig, s ne legyenek túl nehezek, de túl triviálisak sem
- Mert a különböző játékelemek követik egymást, s változatosságot adnak a külön-külön monotonabb elemeknek
- Mert a 8 bites retro grafika hangulatos zenével van ötvözve, s maga a hangulat relaxáló hatású a képi világgal megtámogatva
- Mert a játék van annyira önironikus, hogy önmagát kifigurázva a keleti filmklisék paródiáját vonultatja fel átvezető animációként
- Mert a játék, bár le sem tagadhatnák, hogy távol-keleti, mégis befogadható maradt európai ízlésnek megfelelően

Talán ez a kis történet és magyarázat bőven elég is elmúlt évek váratlan sikerét ajánlandó. Ha kedvet kaptál, ragadj szigonyt, húzz búvárruhát, s csobbanj egy nagyot a játékba! A saját tempódban, s a saját stílusodban. Apró falatokban, mint a szusit...

Ritkán írok megjelenés hetén egy játékról kritikát. Ezúttal azonban - 13 óra friss játékélmény után - talán ez a legjobb időpont. Az Into the Hive egy 6-12 órás virtuális novella / klasszikus kalandjáték. Olyan nagy klasszikusokat idéz meg, mint a most 30 éves Sam n Max Hit the Road, vagy a Duck Detective, illetve a Discworld Noir. Folytatása a Chicken Police Into the Hive-nak, ugyanakkor - bár hű az eredetihez - érződik rajta, hogy elrepült jópár év.

Vizualitás: Nagyon egyedi látványvilággal, többféle színezettséggel játszható. Nem egy ultramodern videokártyafaló 3D csoda, viszont határozottan szép. Például, ahogy a korabeli autó fekete-fehérben leparkol az éjszakai holdfényben nagytotálban, az egyenesen tanítani való animáció. Számos jelenet egyenesen háttékép-gyűjteménybe való.
Audio: Itt rendkívüli mértékben erős a játék. Vincenzo Droomstick hangulatos audivilágát tökéletesen támogatja meg az - egy és öt között - 11 csillagos angol szinkron. Eszméletlen jó munkát végeztek a szinkronszínészek, érezni, hogy lubickoltak a szerepeikben a készítéskor. Ha valamit tanulhatna a többi játék ettől, akkor az ez. Szép munka!
Játékélmény: A játékélmény buddy cop kalandjátékélmény, amit a fiatalabbak már vizuális novella élménynek szoktak tartani. Kicsit retro, de mégis működik. Néha egy-egy logikai baki van a működésben. (Pl. nem néztél elégszer meg egy képet, s nem jelenik meg a következő nélkülözhetetlen opció emiatt) A bakik azonban megcsobájthatóak, s a játékélmény így is kerek egész.

A fejlesztők egyébként magyarok, s van is számos utalás/poén a játékban is, ami kifejezetten nekünk szól szerintem. Nagyon hányattatott sorsú fejlesztés után igazi gyöngyszemet alkottak. Az ára soknak tűnhet, de a mai viszonyok között, amikor egy éttermi vacsora, jó film, vagy bármi más, annyiba kerül, amennyibe, úgy érzem teljesen reális árszabás.

Javaslom, hogy a játékot lassan fogasszátok, keresve a finomságokat, mellékszálakat, mert meghálálja magát a befektetett idő. Mit is mondhatnék, köszönet Bánkéknak a játékért, még sok ilyen kívánok nekik és magunknak. Nektek pedig jó játékot kívánok!

Ne vegyétek meg!

A játék grafikai világa mesterien jó. A művészi világ és a történetmesélés csillagos ötös. Sőt, hatos! Egyszerűen nem lehet betelni vele látványilag, és tényleg megérinti az ember lelkét.

Na, de akkor mi a baj? Miért nem ajánlott a játék? Nos, azért, mert nem játék. A "játékmenet" , a "harcrendszer" nagyon elmaradott, logikátlan és frusztráló. Hogy még rosszabb legyen, mindez még repetitív is. Röviden a játék "NOT FUN". Egyáltalán nem szórakoztató. Ha érdekel nézd végig egy youtube videóban, minél nagyobb felbontás mellett, és kiváló szórakozás lesz. Maga a játék viszont nem szórakoztató, mi több, már-már nem is játék. Nagyon klassz, hogy adnak hozzá story mode-ot, de akkor minek van hozzá harcrendszer és játékmenet?

Nem ajánlom, bármennyire is sajnálom

Tényleg pont a Little Kitty, Big Cityről nem írtam eddig ajánlót? Na jó, valóban. Ez a játék annyira lekötött a játék ideje alatt, hogy eszembe sem jutott anno ilyesmit írni. Hát akkor pótoljuk:

Alapvetően családi játéknak lett véve, s azt kell mondjam - írjam - , hogy teljesen megérte az árát. Maga a játék nem hosszú, viszont némileg tud rajta hosszabbítani az opcionális küldetések, achievementek sora. Bár rövid a játék, kifejezetten kedves. A japán(os) városrész, amiben a macsek kóborolhat, lassan kinyílik, s változatos helyeket lehet bejárni, aranyos karakterekkel lehet találkozni. A grafika kifejezetten rajzfilmszerű, hűen tükrözve azt is, hogy egy macsek nem feltétlenül különbözteti arcról meg az embereket. A grafikai világot kihangsúlyozzák a hozzá passzoló soundtack, s a lökött kis küldetések is. A hardcore gamereknek nem sok kihívást tartalmaz, cserébe casualoknak is tökéletes játék, s mivel aranyos, tökéletes családi játéknak, akár még kisebb gyerkőcök számára is. (Nyilván nekik fordítani kell a szövegeket.) A fejlesztők tényleg odaadással felépített kis világot alkottak, s a beletett munka meghozta hálás gyümölcsét.
Amennyiben sokalljátok érte az árát a hossza miatt, amit meg lehet érteni, akkor érdemes lehet megvárni a következő summer/winter/kutyfüle sale-t. Mindent egybevetve, szerintem ez az elmúlt időszak egyik leghangulatosabb indie gyöngyszeme.

A játék annak a Talos Principle 2 történetének a folytatása, amely a Talos Principle folytatása volt. Az első Talos Principle pedig az egyik kedvenc játékom volt anno. Az eredeti - azaz, az első rész - a Portal 1-2 óta a legigényesebb fejtörő volt. Nem is akármilyen módon, hiszen teljesen egyedi hangulatú, mély elmerülésre, és szimpla fejtörésre, sőt akár easter egg vadászatra is alkalmas játék volt. Azonban az ilyen egyedi relevációknak pont ezért nehéz folytatást készíteni. Az egyedi hangulat már megismételhetetlen a folytatásokra, és a fejtörők kreálása is nehezebb, amikor egy csapat már ellőtte a kreativitását. Ráadásul sokkal nehezebb azoknak fejtörőt készíteni 2023-ban, akik játszottak számtalan hasonló játékkal, mint 2015-ben, amikor a Talos 1 megjelent. Felemás érzéseim voltak emiatt a folytatással - az eredeti Talos Principle 2-vel - kapcsolatban is. Tartottam tőle, hogy a második rész törvényszerűen gyengébb, vagy esetleg teljesen más jellegű lesz. Ugyanakkor bizakodásra adott okot a készítőgárda összetétele.

A megjelenést és végigjátszást követően azonban azt kellett mondjam, hogy a Talos 2 jó. Sőt, nagyon jó! Méltó az első részhez. A puzzle-ök elgondolkodtatóak, bár - nekünk, akik végigjátszották a Portal 1-2-t, a Talos 1-et, az Antichambert, és még sok mást - sok mai játékos szerint nem annyira nehezek, mint az első részben. Talán ezt is hivatott volt orvosolni a Road to Elysium DLC

Maga a Road to Elysium DLC három fejeztre tagolódik:
1. Orpheus Ascending: Alapvetően a prizmás fejtörők szokatlan megoldási módjaira koncentrál. Lesz akinek be fog jönni, és lesz akinek nem. Az utolsó rejtvények a fejezetben nehezek lehetnek, függően attól, hogy mennyire gyorsan látja át az embera szokatlan megoldási lehetőségeket.
2. Isle of the Blessed: Laza karibi hangulat, vicces párbeszédek, aranyos fejtörők. Alapvetően talán ez a legkönnyebb a 3 fejezet közül, s ez a legvidámabb is.
3. The Land of Death: Gyanítom a lazább második fejezet funkciója az, hogy kontextusba helyezze a nehezebb harmadik fejezetet. Itt találhatóak a legnehezebb feladványok. Némelyik puzzle körítése bonyolultabb egy átlagos feladványnál. Nem érdemes hinteket használni, mert nagyon sok nagyon jó "AHA!" pillanat van elrejtve ezen fejezetben. Némelyik első blikkre egy gagyi kis feladványnak tűnhet, aztán egyszer csak szembesül a játékos egy nem várt csavarral. Nem annyira nehéz, mint a Talos 1-nek a Gehenna DLC-je, de azért látszik, hogy a CroTeam ide koncentrálta az összetettebb kihívásokat.

A játék világa - akárcsak a Talos 2-ben is volt - gyönyörű, amelyet külön kihangsúlyoz a fotómód, ami a játék része, sőt immár saját billentyűt is kapott! Tényleg remek képeket lehet vele készíteni. Cserébe nyilván a játék gépigényén is megmutatkozik ez. (Unreal Engine 5 komolyabb vasat igényel, mint amilyen más játékoknál szükséges szokott lenni)

Akinek tetszett a Talos Principle 2, s a megfelelő "vas" is rendelkezésére áll, ajánlom figyelmébe ezt a DLC-t. Szerintem nem fog csalatkozni.

Amikor egy kiégett fejlesztő, vagy fejlesztőgárda kilép a taposómalomból, hogy valami újat készíthessen, abból gyakran valami egyedi születik: Jó vagy rossz értelemben... A Pentiment is egy ilyen játék. Szerencsére itt a jó értelemben sikerült az alkotott játék. Ettől függetlenül, a játékról azt szokás mondani, hogy nem való mindenkinek.

A játékok általában - ha egyáltalán valós idővonalon értelmezhető helyszínen játszódnak - valamilyen klisés időszakban és helyszínen játszódnak. Ez a játék ebből szempontból unikum, mert az 1500-as évek Német Római Birodalmában játszódik. (Vagy ha úgy tetszik, akkor a Szent Római Birodalomban, ami ugye 1. nem volt szent(séges) 2. nem volt római. 3. Birodalom, meg a szétdarabolódott anarchikus struktúra miatt szintén nem igazán volt.) Történelemórákról felderenghet, hogy ez több szempontból is turbulens időszak volt, sőt talán azt is kijelenthetjük, hogy nem igazán volt kellemes kor a benne élők számára. Alighanem már ez egy különleges felütés, amit a rendkívüli zene világ még inkább kiemel, sőt a vizuális megjelenítés is, mivel a grafika teljes egészében egy kódex lapjait imitálja.

Ergo adott egy játék, ami szokatlan helyen és időben játszódva mutat be társadalmat, világot, emberi természetet, miközben történetet mesél. Mesél, mivel kalandjátékról (, vagy inkább beszélgető szerepjátékról? Elvégre van némi karaktergenerálás is párbeszédes úton...) van szó, amely azonban nem teljesen predesztinált. A játékos döntéseinek következményei lesznek. A helyszínre ugyanis többször - különböző időpontokban - vissza fogunk térni. Ennél többet viszont nem érdemes tudni előre, ugyanis az már spoiler - bocsánat, rontóc - lenne.

Ha szereted a kalandjátékokat, nem idegenkedsz egy szokatlan - és kegyetlen - korban folyó lassú játékoktól, és szeretsz is sokat olvasni (mivel a párbeszédek kódexírás-jellegű formában jelennek meg), akkor ezt a játékot ajánlom Neked.

A puzzle játékok állítólag egy elég niche piac. Ennek ellenére az utóbbi időben mintha újra kezdenének jó puzzle játékok érkezni. Ennek a - vélt, vagy valós - folyamatnak egyik ékköve a Cocoon. Jeppe Carlsen a Limbo és az Inside után újra művészit alkotott. A feladványok jók, megvan bennük puzzle játékhoz méltóan az "aha"-pillanat. Rmellett a játék világa rendkívül immerzív. Az atmoszféra már-már meditatív jellegű, ami talán annak is köszönhető, hogy artisztikus látványvilág - amely hol gépies, hol organikus - találkozik egy azt kiválóan felemelő aláfestő elektronikus zenékkel.

Maga a játék nem hosszú, viszont amíg a rejtvényeket fejted, addig garantáltan magába szippant. Nem is érdemes sietni ezért. Ami viszont fontos, hogy ne nézz róla videót, ne nézd meg streamer hogyan játszik vele, miről szól, mert azzal pont a lényegét veszed el.

Csak ajánlani tudom, s a magam részéről kíváncsian várom, hogy ilyen ikonikus alkotások után, mivel rukkol elő legközelebb Jeppe Carlsen

A játék annak a Talos Principle-nek a folytatása, ami az egyik kedvenc játékom volt. Az eredeti - azaz, az első rész - a Portal 1-2 óta a legigényesebb fejtörő volt. Nem is akármilyen módon, hiszen teljesen egyedi hangulatú, mély elmerülésre, és szimpla fejtörésre, sőt akár easter egg hunt-re is alkalmas játék volt. Azonban az ilyen egyedi relevációknak pont ezért nehéz folytatást készíteni. Az egyedi hangulat már megismételhetetlen a folytatásokra, és a fejtörők kreálása is nehezebb, amikor egy csapat már ellőtte a kreativitását. Ráadásul sokkal nehezebb azoknak fejtörőt készíteni 2023-ban, akik játszottak számtalan hasonló játékkal, mint 2015-ben, amikor a Talos 1 megjelent. Felemás érzéseim voltak emiatt a folytatással kapcsolatban. Tartottam tőle, hogy a második rész törvényszerűen gyengébb, vagy esetleg teljesen más jellegű lesz. Ugyanakkor bizakodásra adott okot a készítőgárda összetétele.

A megjelenést és végigjátszást követően azonban azt kell mondjam, hogy a játék jó. Sőt, nagyon jó! Méltó az első részhez. A puzzle-ök elgondolkodtatóak, bár - nekünk, akik végigjátszották a Portal 1-2-t, a Talos 1-et, az Antichambert, és még sok mást - sok mai játékos szerint nem annyira nehezek, mint az első részben. Lehet, ezt ennyi év különbséggel nehéz megállapítani, így is lesz jópár gondolkodással eltöltött perc, amely során meg kell oldani egy-egy megoldhatatlannak látszó feladatot. A játék világa gyönyörű, amelyet külön kihangsúlyoz a fotómód, ami a játék része. Tényleg remek képeket lehet vele készíteni. Cserébe nyilván a játék gépigényén is megmutatkozik ez. (Unreal Engine 5 komolyabb vasat igényel, mint amilyen más játékoknál szükséges szokott lenni)

Az én értékelésem:
- Hangulat, amely megidézi az első részt, bár kevesebb Easter Egg vadászatra ad lehetőséget (UPDATE 2024: Már szép számmal került bele a játékba számos - jól elrejtett - Easter Egg is!)
- Látványos grafika és a zene továbbra is remek, köszönhetőnek, hogy ugyanaz a szerző szerezte, mint az első részét. (A játék végén még egy bónusz előadó hangja is felcsendül)
- A fejtörők jók. Javaslom mindenki aki rászánja az időt a maga tempójában haladjon és saját ízlésének megfelelően merüljön el a részletgazdag környezetben.
- Magasabb gépigény, mint az hasonló játékoknál megszokott
- A játék ára a mai árakhoz képest nem magas, főleg ha figyelembe vesszük, hogy akár 30-40 órát is lehet vele játszani mire sikerül először a végére érni
- Azoknak, akiknek tetszett az első rész, és rendelkeznek erősebb géppel, már-már kötelező ez a darab is
- A történetmesélés magasabb szintű, mint az első részben volt. Vannak alternatív elemei a játék továbbhaladásának, és a végének is. (Kombinálódhatnak is az elemek)
- Vigyázat, ha elkezded, nagyon nehéz abbahagyni!

Jó játékot kívánok!

U.I.: A kritika írásakor a Talos 2 Metacritic osztályzata magasabb, mint az első részé volt! Nem igazán jellemző ez a folytatásoknál / második részeknél.

1983 volt az év, amikor Commodore 64-re megjelent a Wizard of Wor, vagy ahogy felénk hívták a "DUNGEON". (Utóbbi név egyébként tökéletes stílus-definíció is egyben, dungeon shooterről lévén szó) Sok klasszikust ismerhettünk meg C64-en, és az a bizonyos 2 dimenziós szörnyes labirintusos játék - hibáival együtt is - mindenképpen közéjük tartozott. Mai napig élő játékról beszélünk, amit sokan időről időre előveszünk, akár retro eseményen, akár egy esős szombat délutánon.

Ezt a szellemiséget igyekszik megidézni a 2021-ben Steamen megjelent Wizard of Walls. Ismét mehetünk hát Burworokra, Gorworokra, Thorworokra vadászni, nem is beszélve a Worlukról, és a címszereplő Wizardról. A grafikai motort a Unity adja a modern megjelenéshez, mi tagadás, lehet kicsit túlzásba is vitték a modern villódzást.

Ami változott még az erdetihez képest:
- Power-upok jelennek meg játék során, amiket begyűjtve gyorsabb mozgásra, vagy gyorsabb lövésismétlésre tehetünk szert.
- minden 5. pálya pókos pálya, ahol folyamatosan szaporodó pókokat kell kiírtani a pályáról. Ezek a pályák magasabb nehézséget képviselnek, és túlélésük esetén extra élet a jutalom.
- apropó extra élet, ha többen játszunk, akkor nem csak a túlélő játékos kap extra életet, hanem az esetlegesen már elbukott játékosok is kapnak egyet-egyet, így vissza tudják a résztvevők hozni egymást is a játékba
- a 20. pályától a worlukok és később a wizardok is párban - sőt még később állítólag csapatban is - jönnek ellenünk

+ retro shooter feeling
+ eredetihez hű feldolgozás
+ fun multiplayer

- sok bug
- a játék [az eredetihez hasonlóan] nem ismeri a fair play fogalmát

Alapvetően annak, aki nem ismeri az eredetit, javaslom próbálja ki azt először a számos emulátor segítségével. Akinek tényleg tetszik az eredeti, annak ajánlom kipróbálásra ezt a modern játékot is.