III. Béla (Esztergom, 1148? – Székesfehérvár, 1196. április 23.) Magyarország királya 1172 és 1196 között. Apja II. Géza király, Vak Béla király fia, anyja Eufrozina királyné, I. Msztyiszlav kijevi nagyfejedelem leánya.

Korának egyik leggazdagabb európai uralkodója. A hagyomány nevéhez köti a magyar állam egyik legsikeresebb korszakát: felvirágoztatta a gazdaságot és a kultúrát, uralma idején általánosan elterjedt az írásbeliség, sikeres külpolitikájának köszönhetően pedig a királyság területe is gyarapodott. Uralkodása alatt a Magyar Királyság egyértelműen a vezető nagyhatalommá vált Közép- és Délkelet-Európában. A fiatal Béla herceg korán bizonyította rátermettségét: 1163-ban Bizáncba költözött, ahol I. Manuél császár deszpotésza, majd trónörököse lett, és eljegyezte a császár leányát, Máriát. A császárnak azonban 1169-ben fia született, így Bélát megfosztotta méltóságától és fölbontotta Máriával kötött jegyességét, viszont hozzáadta Châtillon Ágnes antiókhiai hercegnőt. Béla herceg fivére, III. István 1172-es halálát követően került a magyar trónra. A király idősebbik fiát, Imrét szánta utódjául, de harmadik gyermeke, Endre ezt nem fogadta el, így halála után a két testvér trónviszálya következett. Endre nem tudta megdönteni Imre uralmát, így csak fivére fiának korai halála után kerülhetett trónra, és válhatott apjához hasonlóan az egyik legtöbbet emlegetett magyar uralkodóvá.

III. Béla az egyetlen uralkodó, akinek földi maradványait épségben tártak föl a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika romterületén. A királyt Châtillon Anna mellé temették. Az elmúlt évtizedekben azonban többször felmerült a gyanú, hogy a sírban nem III. Béla és első felesége, hanem Könyves Kálmán és Felícia királyné feküdt. A kérdés máig nem tisztázott.