Vallás- és közoktatásügyi miniszterségem alatt (1921-1931) jelentôs fejlesztések valósultak meg. Meggyôzôdésem szerint a háborús vereség után a mûvelôdés fejlesztésével lehet leginkább megôrizni Magyarország erejét, ez a szellemi honvédelem. Ez egyben bizonyítaná a magyarok kultúrfölényét a Kárpát-medencében.
A trianoni békeszerzôdésbe foglalt hadseregkorlátozás lehetôséget teremtett arra, hogy a költségvetésbôl több jusson az oktatásra.
A népiskola-építési program kererein belül valósulhatott meg, hogy minden gyerek eljuthasson iskolába, aminek következtében az analfabétizmus a harmadára csökkent.
Munkám során nagy figyelmet fordítottam a tananyag modernizálására, így a nyelvek és természettudományok elôtérbe kerültek, továbbá cél volt a helyes politikai nevelés is, melynek a revízió fontosságának tárgyalása is szerves részét képezte.
Az elcsatolt területekrôl több egyetemet is határokon belülre telepítettünk át, mint a pozsonyit, kolozsvárit, sôt befejeztük a debreceni egyetem kiépítését is.
Az ösztöndíjas tanulók számára lehetôséget nyújtottunk a külföldi tanulásra, aminek keretein belül Bécset Berlint és Rómát látogathatták meg a legszorgalmasabb diákok.


“Sok ország ment már csődbe, amelyik a hadászatra erején felül költött, de még egy sem, amelyik az oktatásra.”