Már egy hete csak A Csipásra
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó Csipával kezében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte Katona voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a Nyikorgó Csipát másra.
A Barrettet vigye a padlásra.

Csak ment és Tárazott némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a Dögcédulák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen Pro is ő -
S nagy Füstlebben az égen,
Vérfelhőt old az ég vizében.